„Színjáték” – Zelenszkij elutasította Putyin háromnapos tűzszüneti javaslatát
Az ukrán elnök szerint ennyire rövid idejű fegyvernyugvással nem lehetne értelmesen tárgyalni a tartós békéről.
Az ukrán elnök szerint ennyire rövid idejű fegyvernyugvással nem lehetne értelmesen tárgyalni a tartós békéről.
Az ukrán elnök szerint Orbán Viktor tettei nagyon veszélyesek az unióra.
Zelenszkij manipulációnak nevezte Putyin kezdeményezését.
Az ukrán elnök legutóbb még ennek az ellenkezőjét állította.
Az ukrán törvények és az ország alkotmánya sem teszi lehetővé, hogy Zelenszkij Oroszország részeként ismerje el a Krím félszigetet. Nem véletlen, hogy a veszteséget nem hajlandók véglegesnek elfogadni.
Macron szerint most Putyinon a sor, hogy „bebizonyítsa, valóban békét akar”.
A részleteket ugyanakkor még mindig homály fedi.
Egy ember van csak közöttük.
Azt még nem tudni, mire jutottak.
A Krímet nem ismerhetik el orosz területnek, és a fegyveres erőik korlátozásába sem mennek bele Kijevben.
Februárban már találkozott Zelenszkij és Trump ez ügyben, akkor viszont aláírás helyett kamerák előtt veszett össze a két államfő.
Az amerikai elnök nemrég arról beszélt, hogy a Krímhez való ragaszkodásával Zelenszkij elnyújtja a háborút, erre reagált az ukrán elnök.
Miután az utolsó pillanatban kútba esett a londoni tárgyalás az amerikaiak, a britek, a franciák és az ukránok között, Donald Trump a közösségi médiában szállt bele Volodimir Zelenszkijbe, többek között a szemére vetve azt is, hogy Ukrajna 2014-ben egyetlen lövés leadása nélkül átengedte a Krímet Oroszországnak.
A négyoldalú tárgyalásokat leértékelte az amerikai külügy, miután Volodimir Zelenszkij felszólalt a nyilvánosságra került béketerv ellen. Washington már azzal fenyeget, hogy otthagyja az egészet, ha nem lesz béke, közben készülnek a moszkvai találkozóra is.
Az ukrán elnök megosztotta azt is, szívesen beszél Donald Trumppal, ha találkoznak Ferenc pápa temetésén.
A lista várhatóan bővülni fog egy sor másik államfővel, illetve miniszterelnökkel.
Ilyesmi a háború első hetei óta nem fordult elő.
Az ukrán elnök szerint az orosz támadások nem fejeződtek be a Putyin által meghatározott időpont után, de ha mégis teljes lesz a fegyvernyugvás, azt Ukrajna hosszabb időre is fenntartaná.
Az orosz elnök vasárnap estig ígért fegyvernyugvást.
Az ukrán elnök szerint az egyelőre nem világos, hogy az állítólag Kínából érkezett katonák Peking jóváhagyásával csatlakoztak-e az orosz hadsereghez.